LIMSwiki
A himnusz dicsőítő és magasztaló ének.[1]
Eredetileg vallásos jellegű, Istent vagy isteni hatalma(ka)t dicsőítő, hozzá(juk) segítségért fohászkodó, imaszerű lírai műfaj. Tárgya és alkalma tehát eredetileg valamely istenség vagy Isten dicsérete, megnyerése és magasztalása. A vallásos költészet egyik legrégibb műfaja, az ősi kultúrákban mindenhol fellelhető. Közeli rokona az irodalmi ima műfaja.[2]
Etimológia
Az elnevezés eredete a görög ὕμνος (hümnosz) (dicsőítő ének)[3] jelentésű – kifejezésre, illetve latinos hymnus változatára vezethető vissza.
Fajtái
Fajtái:
- A szakrális himnuszénekek szövegei az emberiség legrégebbi írásos dokumentumai közé tartoznak (pl. óegyiptomi istenhimnuszok, sumér-akkád isten- és királyhimnuszok).[1]
Jellemzői
Az ókori görög líra óta hagyományozódnak a műfaj szerkezeti sajátosságai: a megszólítás, a tárgy megnevezése; az érvelő rész (az istenség tetteinek, tulajdonságainak felsorolásával); a zárás (visszatérés a felvetéshez, de már az érvelés hatásának bizonyosságával) – ezt a szerkezeti megoldást szokás ABA-formának nevezni.
A himnuszköltészet a középkorban élte virágkorát, része lett a vallási szertartásoknak, érintkezett az imaformákkal, és elősegítette a rímes-időmértékes verselés fejlődését.
A himnusz a későbbi korokban már nemcsak vallásos tartalmakat fejezett ki, hanem bármely bölcseleti mondanivalót; és a hagyományos szerkezeti keretek is fellazultak. Így végül az ódával csaknem azonos jelentésű fogalommá vált: szárnyaló lendületű költemény, amelyet szinte bármely tárgy, téma – elvont eszme, természeti jelenség, kiváló tulajdonságú ember, egy ország – magasztalására írhattak.
Jegyzetek
- ↑ a b Brockhaus-Riemann: Zenei lexikon
- ↑ H - Himnusz, www.literatura.hu
- ↑ Himnusz Archiválva 2014. december 30-i dátummal a Wayback Machine-ben, www.katolikus.hu
Kapcsolódó szócikkek
További információk
