Knowledge Base Wiki

Manethón (ógörögül: Μανέθων), az i. e. 4. században élt egyiptomi pap, aki történetíróként ismert. A fáraók korának történelmét írta meg Aigüptiaka című művében I. Ptolemaiosz uralkodásának idején. Az eredeti mű nem került elő, de számos ókori szerző hivatkozott rá forrásként, például Iosephus Flavius, Eusebios, Geórgiosz Szünkellosz és Julius Africanus. A görög nyelven írt művéből megtalált töredékek alapján fogadták el a történészek Egyiptom történetének harminc uralkodói dinasztiára történő felosztását.

Manethón nevének eredeti egyiptomi változata sajnos már nem ismert, de spekulatív módon több variációt valószínűsíthetünk, mint „Thot ajándéka”, „Thot kedveltje”, „Thot igazsága”, „Neith kedveltje” vagy „Neith kedvese”. A legkevésbé elfogadott a „csikós” és az „Aki látta Thotot” elnevezés. A legkorábbi történelmi töredékek görögül említik Manethonnak. A fordításokban azonban írásban számos változat létezik: Manetho, Manethos, Manethoth. A latin nyelvű forrásokban: Manethon, Manethonus, Manetos.

Manethón az egyiptomi Szebennütoszból származik. Születésének és halálának dátuma nem ismert, de tevékenysége I. Ptolemaiosz Szótér (i. e. 323-283) és II. Ptolemaiosz Philadelphosz (i. e. 285-246) uralkodásának idejére esik. Más források alapján még III. Ptolemaiosz Euergetész (i. e. 246-222) uralma alatt is alkotott. Bár egyiptomi volt és a témái is egyiptomiak voltak, mégis kizárólag görögül írt. Fő műve az Aegüptiaka. További munkái közül az ismertebbek: Hérodotosz ellen, A Szent Könyv, Az antikvitásról és a vallásról, Az ünnepekről, Kufu múmiájának elkészítéséről, A fizika. A Szótisz könyve című asztrológiai értekezést szintén neki tulajdonítják. Az Aegüptiaka-ban vezette be a „dinasztia” fogalmát az azonos származású uralkodók csoportjának meghatározására. Valószínűleg Ré papja volt Heliopoliszban (Syncellus szerint ő volt a főpap), és Szerapisz kultuszának tekintélyes képviselője. Szerapisz az egyiptomi kultuszokban bekövetkezett görög-macedón térhódítás következménye, ami valószínűleg Nagy Sándor hódítása nyomán, Alexandria megalapítása után következett be. Az isten egy szobrát i. e. 286 és 278 között – Tacitus és Plutarkhosz szerint – Ptolemaiosz Szótér hozatta, a műveletet pedig az athéni Timotheus (az Eleuziszi Déméter egy papja) és Manethón felügyelte.

Az „Aegüptiaka”, azaz Egyiptom története, volt Manethón legnagyobb műve, és bizonyosan a legfontosabb is. A könyv Egyiptom történelmét kronológikusan rendezve 30 fejezetre osztotta fel, s az uralkodók dinasztiákba sorolása újításnak számított. A vérvonal terminológiát ugyan nem a mai értelemben használta, de az új dinasztiákat földrajzi meghatározottsággal jelölte (a IV. dinasztia Memphiszből, az V. dinasztia Elephantinéből) és ezzel a folytonosság megszakadását is jelezte. Az egymást követő fáraók közötti kontinuitás hangsúlyozására az utód fáraót az előző fiaként említette, különösen az I. dinasztiánál. Egyesek azt állítják, hogy az Aegüptiaka Hérodotosz: Történelem című munkájának konkurenseként íródott, hogy bemutassa Egyiptom nemzeti történelmét, ami korábban nem létezett. Ebből a nézőpontból lehetséges Hérodotosszal szemben egy rövidített változat vagy az Aegüptiaka egy különálló része. Sajnos, nem maradt fenn ma már eredeti formában egyetlen példány sem.

Manethón megállapításaival az a probléma, hogy az Aegüptiaka nem maradt fenn egészben és így az egyiptomi, a zsidó és a görög történészek között vita van a benne leírtakról, bár az egyiptológusok bizalma az egyiptomi uralkodói dinasztiák leírása tekintetében töretlen Manethónnal szemben. A legrégebbi civilizációról szóló vitában így Manethón beszámolója valószínűleg különböző változatokban lett az érvelésekben felhasználva. Manethónéhoz hasonló anyag megtalálható az Alexandriai Lysimakhosnál, és felmerült a gondolat, hogy ezek forrásul szolgáltak Manethón számára is. Nem tudjuk, hogy ez mikor keletkezett, de a tudósok közül többen az i. sz. I. századot jelölik meg, amikor Josephus kezdett írni. A Manethónról szóló legkorábbi fennmaradt bizonyíték Josephus Contra Apionem című írása. Éppen ebből derül ki, hogy Josephus Manethón eredeti írásai nélkül folytatott polémiát vele. Avaris és Osarseph, mindketten említve vannak kétszer. De Josephus munkája csupán egy leírások és elbeszélések nélküli listája a királyoknak, ami említés nélkül hagyja a Manethónnál szereplő XVIII. és XIX. dinasztiát. Sok tudós, zsidóellenesek, zsidóbarátok, görögellenesek, görögbarátok, Egyiptom ellenesek és Egyiptom barátai is megpróbálták a listát újraszerkeszteni, de a végeredmény ma is vitatott. Egyidejűleg vagy talán Josephus után, valószínűleg készült Manethón munkáiból egy rövid összefoglaló vagy összegzés. Ez magában foglalhatta az általa összeállított sorrendjét a dinasztiáknak és azok főbb ismertető jegyeit, jellemzőit. Az első dinasztia megalapítójáról, Ménész fáraóról ebből tudjuk, hogy egy víziló ölte meg. Az összefoglalóban Manethón eredeti írásának terjedelme tisztázatlan, így ajánlatos az óvatosság a hitelességet illetően. Mindemellett az összefoglalót Sextus Julius Africanus és Eusebius, Caesarea püspöke megjelentette. Mivel Africanus időben megelőzi Eusebiust, ezért az ő verzióját tekintik inkább valóság-hűbbnek, de nem biztos, hogy ennek ez az oka. Eusebiust pedig Jerome adta ki az ő latin fordításában, egy örmény fordítást Syncellus készített. Syncellus felismerte a hasonlóságokat Eusebius és Africanus között, így azokat ő helyezte egymás mellé a saját művében, az Ecloga Chronographica-ban. Ez a négy, utolsó másolat az, ami fennmaradt Manethón rövid összefoglalójából. Más, lényeges töredékeket tartalmaznak Malalas' Chronographia és Excerpta Latina Barbari című munkái.

Manethón történetírása számára a királylisták használata jelentette a keretet. Munkáihoz ezek voltak az Egyiptomban elérhető források (melyek napjainkig fennmaradtak). Az ő hellenizmusa és egyiptomi érzülete lettek volna pedig írásában a befolyásoló háttér. Iosephus nagy jelentőségűnek tartja Manethónt, megemlítve ugyan a szájhagyomány, a mítoszok és legendák szerepét is az ő munkájában. De úgy tartja, hogy ez nem ok arra, hogy kétségbe vonjuk Manethón királylistáját, s ebben általános az egyetértés a történészek között, beleértve Iosephust is. Manethón jártassága az egyiptomi legendák területén vitathatatlan, de az, hogy a görög legendákat is ismerte volna, még vita tárgya. Valószínűleg ismerte Hérodotoszt, és néhány esetben megkísérelte szinkronizálni az egyiptomi és a görög történelmet (például Memnónt Amenóphisszal, Armesziszt Danaosszal azonosította). Ezek az állítások ismerősek a görög mondákból is (melyekben az etióp Memnónt Akhilleusz ölte meg a trójai háborúban) és Argosz történelméből. Ámbár ezek a megállapítások főleg későbbi betoldások az összefoglaló megírásának idejéből, de ezek a feltételezések a legjobb kísérletek.

A királylisták, amelyekhez Manethón hozzájutott, számunkra ismeretlenek, de a fennmaradtak közül a Manethón által ismertekhez a leginkább hasonló az ún. Torinói Papírusz. A legrégebbi forrás, amit Manethón listájával lehet hasonlónak mondani, az az Óbirodalom Krónikája. Az Újbirodalomból van egy lista Karnakban, melyet Thotmesz állíttatott, kettő található Abüdoszban (I. Széthi és Ramszesz idejéből), melyek közül a későbbi a korábbinak a frissített másolata, és létezik Tenry pap listája Szakkarában. Az Óbirodalom Krónikájának eredete ismeretlen, a Palermói Kő néven maradt fenn. A Krónika és Manethón között óriási a különbség. A Krónika az 5. dinasztiával ér véget és a predinasztikus kor uralkodóit mint Alsó-Egyiptom és Felső-Egyiptom uralkodóit külön-külön említi. Kontrasztként Manethón listái elkülönítik a görög és az egyiptomi isteneket, kezdve Hephaisztosszal és Heliosszal. Másodsorban a Krónika éves jelentéseket ad a királyok tevékenységéről, míg annak kicsi a valószínűsége, hogy Manethón képes lett volna belemenni ilyen részletekbe.

Az Újbirodalom listáinak mindegyike nagyon szelektív. I. Széthi listája például 76 királyt tartalmaz az I-XIX. dinasztiákból, s kihagyja a hükszosz uralkodókat, melyeket az eretnek Ehnaton fáraóval hoz kapcsolatba. A Szakkarai lista, ami II. Ramszesz korából való, 58 nevet tartalmaz hasonló kihagyásokkal. Ha Manethón használta is egyáltalán ezeket a listákat, nem valószínű, hogy információit egyedül ezekből merítette, tekintettel ezek szelektív természetére. Verbrugghe és Wickersham így érvel: „…Ezeknek a listáknak az volt a célja, hogy védelmezzék azt a szent helyiséget, ahol az uralkodó fáraó (vagy más imádkozó, mint Tenry és az ő szakkarai listája esetében) az elődeihez imádkozott vagy részükre ajándékokat helyezett el, vagy csak elmélkedett, mint az ősei. Minden királyi háznak saját listája volt az őseiről, s ez eltért más házakétól. Ezek a listák nem történelmi, hanem vallási célból készültek. De ez nem jelenti azt, hogy nem akarták vagy elmulasztották volna ezeket teljessé tenni. Ezzel egyáltalán nem próbálkoznak. I. Széthi és Ramszesz nem óhajtott ajándékot adni Ehnatonnak, Tutanhamonnak vagy Hatsepszutnak, és ezért maradtak ki a listából, s nem azért, mert létezésük nem volt ismert, vagy szándékosan tagadták történelmileg az uralkodásukat. Emiatt a királylisták általában nem feleltek meg Manethón céljainak, és meg kell dicsérni, hogy jegyzékét nem ezekre alapozta.”

Ezek a hatalmas sztélék hieratikus írással készültek, szemben a Torinói Királylistával, ami a szakkaraihoz hasonlóan II. Ramszesz korából való. Manethón listájához hasonlóan az istenekkel kezdődik és szellemében, stílusában nagyon hasonló Manethónéhoz. Érdekes módon a papirusz hátoldalán kormányzati nyilvántartások vannak. Verbrugghe és Wickersham emlékeztetnek, hogy a közigazgatás részére szükséges lehetett egy ilyen átfogó lista a szerződések, a haszonbérletek, az adósságok, a nemesi címek és más adatok nyilvántartásához és így nem valószínű, hogy a templomokban egy különálló királylistára volt szükség. A Torinói Királylista és Manethón közötti számos eltérés ellenére, a forma Manethónra utal. Mint pap gyakorlatilag minden írásos anyaghoz hozzájuthatott a templomban.

Míg Manethón eredeti királylistái ismeretlenek, egy bizonyosan Alsó-Egyiptomban volt. Ez észrevehetően a harmadik átmeneti kor királyait tartalmazza. Manethón következetesen belefoglalja az összefoglalójába a XXI. és a XXII. (taniszi) dinasztiát, mint I. Pszuszennész és Amenemopet fáraókat és a hasonlóan rövid ideig uralkodott Amenemniszu (5 évig) és Oszokhór (6 évig) fáraókat. Ellenben a thébai királyokat – III. Oszorkon, III. Takelot, Harsiésze és I. Pinedzsem fáraókat és a Közép-Egyiptomban uralkodott Peftjaubast fáraót kihagyja. Ez arra utal, hogy Manethón elsődleges forrásai a Delta-régióban épült városok templomi könyvtáraiból származtak, mely vidék a taniszi 21. és 22. dinasztia királyainak uralma alatt állt. Közép- és Felső-Egyiptom fáraóinak nem volt befolyása a Delta-vidékre, ezért ők hiányoznak Manethón listáiból.

A Középbirodalomig az egyiptomi királyok öt különböző nevet viseltek, a „Hórusz” nevet, a „Két úrnő” nevet, az „Arany Hórusz” nevet, az előnevet vagy „trón nevet”, és egy nevet, ami a személynevük volt és a születéskor kapták. Néhány fáraó ezeknek a neveknek több példányát is viselte, például II. Ramszesz is ilyen volt, aki különböző időkben hat Hórusz nevet használt. Azért, mert Manethón átírása több királylistával egyezik, általánosan elfogadott, hogy ő egy vagy több ilyen listában megbízott, és az nem világos, hogy milyen mértékben volt tájékozott a régmúlt uralkodóinak különböző fáraókénti elnevezésében. (Néhánynak az alternatív elnevezéséről is tudott.) Ugyanazon fáraó különböző neveiből sem mindegyik biztos.

Manethón következetesen nem választott az öt különböző féle névből, de néhány esetben lehetséges a direkt átírás. Az egyiptomi Men vagy Meni (Ré fia és a királylista-név) a Ménésztől származik (hivatalosan ő volt az első fáraó) Aha, míg Menkauhór/Menkahór (trón és királylista-nevek, a Hórusz-nevek Menkhauf, és a Ré fia-név „Kaiu Hórkaiu”, átírva Menkherész (Menkauhór). Mások magukban foglalnak egy világos rövidítést, ilyen A'akheperen-Re' (trón és királylista-név), ami megfelel Khebronnak (II. Thotmesz). Néhány névhez ismeretlen okból kapcsolódtak még mássalhangzók, ilyen volt Tauszretben Thouoris (Tauszret).

Néhány óbirodalmi dinasztia királyának nevei ellentmondásosak – nekik nem volt meg mind az öt nevük, bár szintén többszörös névvel illették őket is. Ilyen volt például Dzser, akinek a Ré fia neve Itti volt és alapul szolgált Manethónnak is. Athothis és Oenephes szintén egy rejtély, ha csak nem azonos Dzser „Arany Hórusz” nevével Ennebuval. Lehetséges, hogy Manethón ismételte meg feleslegesen a nevet vagy egy olyan forrásból dolgozott, ami számunkra nem ismert. Végül vannak olyan nevek, ahol a kapcsolódások teljesen titokzatosak. Rhathoures/Niuszerré teljes neve Set-ib-tawi Set-ib-Nebty Netjeri-bik-nebu Ni-user-Re' Ini Ni-user-Re' volt, de Manethón csak Rhathurésznek írta. Lehetséges, hogy néhány fáraó más néven volt ismert, mint ami a hivatalosan használt öt név volt. Mivel a nevek eredeti egyiptomi formáját nem tudják rekonstruálni, így a Manethón által átírt névvariációk az elfogadottak. A hosszú neveket az ókori Egyiptommal foglalkozó írások azonban kezdik lefordítani, megerősíteni annak ellenére, hogy ezek hitelessége nem bizonyított és a Manethón által megadott nevek egyszerűségük miatt eddig a királylistákban előnyt élveztek. A dinasztiák Manethón általi felosztása képezi viszont még ez idáig az alapot az ókori Egyiptomról szóló vitákban.

Az 1. kötet a legkorábbi időktől kezdődik és az isteneknek és félisteneknek mint Egyiptom uralkodóinak a jegyzéke. Isis, Ozirisz, Széth és Hórusz történetei találhatók itt. Manethón egyiket sem nevezi át, de megadja a görög megfelelőjét, mint Ptah=Héphaisztosz, Ízisz=Demeter, Thot=Hermész, Hórusz=Apolló, Széth=Typhon és így tovább. Ez az egyik vezérfonal, ahogyan az eltérő vallásokat igyekszik szinkronizálni. Majd így folytatja a dinasztikus Egyiptomig, a XI. dinasztiával bezárólag. A fejezet így magában foglalja az Óbirodalom és az Első átmeneti Kor idejét, s a Középbirodalom kezdetét. A 2. kötet lefedi a XII-XIX. dinasztiák időszakát, ami magában foglalja a Középbirodalom és a Második átmeneti Kor (XV-XVII. dinasztia – hükszósz uralom) periódusát, majd a hükszószok kiűzését és az Újbirodalom megalapítását (a XVIII. dinasztiától). A Második Átmeneti Kor legfőképpen Josephus érdeklődését keltette fel, aki a hükszószokat mint „pásztor-királyokat” az ókori zsidókkal azonosította, akik végül is Egyiptomból származtak. Manethón a fejezetben egy rövid etimológiai értekezést is ír a hükszósz időszakról. A 3. kötet a XX. dinasztiával folytatódik és a XXX. ( vagy XXXI.) dinasztiával fejeződik be. A XXVI. dinasztiával kezdődik az úgynevezett „Szaiszi reneszánsz”, míg a XXVII. dinasztia idején került Egyiptom az Óperzsa Birodalom befolyása alá. Még három helyi dinasztia is meg van említve, bár ők a perzsák uralmával párhuzamosan kormányoztak. A XXXI. dinasztia három perzsa uralkodóból állt, és azt sejtették, hogy a XXX. dinasztia folytatói. Mind Movszesz Horenaci mind Szent Jeromos a XXXI. dinasztiát Nahthórhebit fáraóval zárja (aki Egyiptom utolsó királya volt, és elfogadottan vele szűnt meg az egyiptomi monarchia), s ez beleillik Manethón király-listájának vázlatába is a XXXI. dinasztiaként. A XXXII. dinasztia lett volna a Ptolemaiosz-dinasztia.

A legtöbb ókori szerző Manethónt egy csoportba sorolja Bérósszosszal, és kettőjüket hasonló szelleműként kezelik. Ez nem is véletlen, hiszen kompilátoraik, akiknél e művek részletei fennmaradtak, jórészt ugyanazok: Iosephus Flavius, Iulius Africanus, Kaiszareiai Euszebiosz és Geórgiosz Szünkellosz. Mindketten ugyanarról a korról írtak, Hérodotosz és Hésziodosz történelmi-földrajzi megközelítését adoptálták, akik őket időben megelőzték. Míg történeti kutatásuk tárgya különböző volt, addig történetírásuk formája mégis hasonló, mivel annak szerkezeteként a királyok származási kronológiáját használták. Mindkettőjük történetírása visszanyúlik a mitikus múltba, bemutatva az ősidőket, amikor még az istenek uralkodtak.

Sőt Szünkellosz arra céloz, hogy írásaikban egymásról másoltak: „Ha alaposan megvizsgáljuk az események lentebbi időrendi sorrendjét, teljes bizonyossággal kijelenthetjük, hogy mind Bérósszosz, mind Manethón elgondolása hamis, mert mindketten saját nemzetüket akarták dicsőíteni, Bérószosz a káldeus, Manethón az egyiptomi nemzetét. Az ember elcsodálkozik azon, hogy nem szégyellték történetük kezdetét ugyanabba az évbe helyezni.” —Ecloga Chronographica, 30

Míg ez egy hihetetlen véletlennek tűnik, Szünkellosz leírásának megbízhatósága is tisztázatlan. Az érvelése, miszerint történetírásuk ugyanabban az évben kezdődött, egyáltalán nem igaz. Bérósszosz az általa leírt időszakot az özönvíz előtt 120 szároszra dátumozta (1 szárosz = 3600 év), azaz 432 000 évvel az özönvíz előttre. A későbbi keresztény tudósítók szerint Bérosszosz napokban számolt, azaz körülbelül 1183,5 évvel az özönvíz előtt kezdi a történetét. Manethón esetében a legelső korszak jeleníti meg az aranykor isteneit. Az istenek hat dinasztiája összesen 11 985 évet ölel fel, míg kilenc dinasztia a félistenekkel 858 évet. Ez a bibliai időszámítás számára ismételten túl hosszú volt, így keresztény kompilátorainál két különböző egység jelenik meg a feldolgozásokban. A 11 985 év jelölés 29,5 napos hónapokkal számítva (ezt használták az ókorban, pl. Diodórosz) 969 évet jelent. A későbbi periódus, ámbár évszakokra vagy negyedévekre lett felosztva, 214,5 évre redukálja az időszakot (egy másik feldolgozás Diodóroszt igazolja). Ezek összegzéseként 1183,5 év jön ki, a bonyolult redukciók végén véletlenül éppen egyenlő azzal, amit Bérosszosz írt. Szünkellosz mind Manethón, mind Bérószosz hihetetlen időtávjait elutasította, valamint más tudósítók erőfeszítéseit is, hogy számaikat Scripture-val harmonizálják. Ironikusan azt is mondhatjuk, hogy őket okolta a későbbi írók által összekotyvasztott azonosságok miatt.

Elképzelhető, hogy Manethón az Aigüptiakát I. vagy II. Ptolemaiosz megrendelésére írta azért, hogy a bennszülött szemszögéből mutassa be az egyiptomi történelmet a görögöknek. Bár nincsen bizonyíték, ami ezt a hipotézist alátámasztja. Ebben az esetben az Aigüptiaka egy sikertelen mű, mivel a görög világban továbbra is Hérodotosz Történelem (Ὶστορίαι) című munkáját tartották a leghitelesebb történeti leírásnak. Meglehet, hogy az Aigüptiaka megírásához Manethón nacionalista érzelmei szolgáltatták az indítékot, de ez ismét csak egy feltételezés. Az világos, hogy amikor íródott, megkísérelt az egyiptomi történelem iránymutató beszámolója lenni, ami minden módon felülmúlja Hérodotoszt. Teljeskörűsége és forrásainak rendezettsége valóban előzmények nélküli. Azonkívül láthatóan befolyással bírt a görög zsidóság irányában és ellenfelei elsődleges fontosságot tulajdonítottak neki a történetírások közötti küzdelemben. Geórgiosz Szünkellosz hasonlóképpen felismerte a fontosságát, amikor Kaiszareiai Euszebioszt és Iulius Africanust lejegyezte és a Szótisz könyvéről különböző bizonyítékokat próbált találni. Sajnos, ez az anyag valószínűleg hamisítás vagy ismeretlen idejű mese lehetett. A Szótiszban a Ménész utáni királyok nem azonosíthatók Euszebiosz és Africanus verziójával. Manethónt nem történetírása tényszerűsége alapján kell megítélni, de a megközelítés, ahogy leírja a történelmet van olyan jól sikerült, mint Hérodotosz vagy Hésziodosz történetírása.

Végeredményben a hatás még a mai időkben is látható, hisz az egyiptológusok ily módon osztják fel a fáraók dinasztiáit. A francia felfedező és egyiptológus, Jean-François Champollion is elvitte állítólag Manethón listájának egy másolatát, aminek a segítségével a hieroglifákat akarta megfejteni. (Bár ez valószínűleg több frusztrációt, mint élvezetet jelentett a számára, tekintve Manethón görög névalakjainak az eredetitől nagyon különböző voltát.) Sokszor a kutatók mind a modern átírást, mind Manethón verzióját megadják. Hagyományosan a dinasztiák felosztása Manethón verzióját követi, és ez terjedt el a királyi házak családfájának tanításában minden ellentmondása ellenére.

• Magyar Nagylexikon. Len-Mep 12. kötet Magyar Nagylexikon Kiadó 2001. ISBN 9639257079
• Magyar Larousse Enciklopédia 2. kötet Akadémiai Kiadó 1992. ISBN 963 05 6421 1 ISBN 963 05 5856 4 (összkiadás)
• Officina Egyetemes Lexikon. Officina Nova Kiadó 1994. ISBN 9638185872

• Jelentős ókori történetírók listája
• Ókori görög irodalom