Knowledge Base Wiki

A sejtmag (latinul nucleus) kettős membránnal körülvett sejtszervecske az eukarióta sejtben. Elsődleges funkciója a sejt genetikai anyaga, azaz a kromoszómák tárolása és elkülönítése a citoplazmától, valamint a gének kifejeződésének szabályozása. Belső tartalmát a citoplazmától a maghártya – kettős lipidréteg – különíti el. Formáját a sejtmagváz, a nukleoszkeleton adja.

A fehérjék, nukleinsavak és egyéb molekulák a bonyolult szerkezetű magpórusokon áthaladva jutnak át a maghártyán, ez egy gondosan szabályozott folyamat. A sejtmagban nincsenek más, membránnal elkülönített organellumok, de belseje nem egyenletes, abban több, fehérjéből és ribonukleinsavból álló szubnukleáris test is megfigyelhető. Közülük legismertebb a riboszómákat összeállító sejtmagvacska (nucleolus).

A sejtmag volt a sejt először felfedezett szervecskéje (organelluma). Eddig ismert legrégebbi ábrázolását az első mikrobiológus, a mikroszkópot tökéletesítő 17. századi Anton van Leeuwenhoek vetette papírra — ő a lazac vörösvérsejtjeiben figyelt meg belső „űrt” (az emlősök vörösvértesteitől eltérően a többi gerinces állat vérsejtjeinek van sejtmagja). 1804-ben Franz Bauer is leírta a sejtmagot, majd részletesebben 1831-ben a skót botanikus Robert Brown számolt be róla a Londoni Linné Társaság egyik ülésén. Brown orchideák virágainak külső sejtrétegében figyelt meg áttetsző, különálló részt, amelyet areolának vagy nucleusnak nevezett el, de azt nem kötötte valamilyen sejtfunkcióhoz. 1838-ban a német Matthias Schleiden felvetette, hogy a sejtmag az új sejtek létrehozásában játszhat szerepet, és erre alapozva a citoblaszt (sejtépítő) elnevezést javasolta. Azt állította, hogy sikerült megfigyelnie a „citoblasztok” körül csoportosuló kis sejteket. Franz Meyen határozottan ellenezte ezt az elképzelést, mert korábban leírta a sejtosztódást, és nézete szerint sok sejtnek egyáltalán nem volt magja. Az újonnan, semmiből létrejövő sejtek elmélete Robert Remak (1852) és Rudolf Virchow (1855) eredményeinek is ellentmondott, akik szerint sejt csak sejtből jöhet létre (Omnis cellula e cellula). A sejtmag funkciója ekkor még ismeretlen maradt.

1877–78-ban Oscar Hertwig több közleményben publikálta megfigyeléseit a tengerisünök petesejtjének megtermékenyüléséről. Kimutatta, hogy a spermium sejtmagja behatol a petesejtbe, és ott egyesül annak sejtmagjával; emellett bizonyította, hogy az élőlények egyetlen, nukleusszal rendelkező sejtből fejlődnek ki. Ezzel ellentmondott Ernst Haeckel korábbi elméletének, miszerint az egyedfejlődés teljesen megismétli a törzsfejlődés útját, beleértve azt is, hogy a kezdeti sejt egy strukturálatlan masszából jön létre. Az elméletét ért támadások után Hertwig bebizonyította, hogy a sejtmagra a puhatestűek és a kétéltűek megtermékenyülésénél is feltétlenül szükség van. 1884-ben ugyanerre jutott a növényeket tanulmányozó Eduard Strasburger. Fokozatosan felismerték, hogy a sejtmag az öröklődésben játszik fontos szerepet. 1873-ban August Weismann kimondta, hogy az öröklődésben az apai és anyai ivarsejtek egyformán fontosak. Miután megfigyelték a mitózist és a 20. század elején újra felfedezték Mendel törvényeit, egyértelművé vált, hogy a sejtmag a genetikai információk hordozója.