Type a search term to find related articles by LIMS subject matter experts gathered from the most trusted and dynamic collaboration tools in the laboratory informatics industry.
 | ||||||||||||||||||||||||||||||||
|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
| Természetvédelmi státusz | ||||||||||||||||||||||||||||||||
Mérsékelten fenyegetett      
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
| Rendszertani besorolás | ||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
| Tudományos név | ||||||||||||||||||||||||||||||||
| Otocolobus manul Pallas, 1776 | ||||||||||||||||||||||||||||||||
| Szinonimák | ||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
| Elterjedés | ||||||||||||||||||||||||||||||||
| ||||||||||||||||||||||||||||||||
| Hivatkozások | ||||||||||||||||||||||||||||||||
 A Wikifajok tartalmaz Pusztai macska témájú rendszertani információt.  A Wikimédia Commons tartalmaz Pusztai macska témájú médiaállományokat és Pusztai macska témájú kategóriát. |
A pusztai macska (Otocolobus manul) vagy manul, a ragadozók rendjébe, azon belül a macskafélék családjába tartozó faj. A manul mongol eredetű szó.
A pusztai macskát annak felfedezője, Peter Simon Pallas után Pallas-macskának is nevezik. Pallas, Linné rendszertanát követve, a Felis nembe sorolta, és a Felis manul nevet adta a fajnak. Később anatómiai vizsgálatok alapján új nembe, az Otocolobus-ba sorolták. Az 1990-es években újra a régi besorolást tartották helyesnek, ez a rendszerezés azonban mára DNS-vizsgálatok alapján megdőlt, és visszahelyezték az Otocolobus nembe, jelenleg annak egyetlen képviselője.
A pusztai macska főleg Közép-Ázsia pusztáin él (Mongólia, Kína, Afganisztán, Tibeti-fennsík), de jelentették már 5000 méteres magasságból, hegyi füves legelőkről is. Szórványosan előfordul a Kaukázustól és a Bajkál-tótól délre (jelenléte bizonytalan Nepálban és Bhutánban).
Élőhelye az extrém száraz kontinentális puszta, ahol kevés a csapadék, száraz a levegő és néha szélsőséges a hőmérséklet. A 15-20 centiméteres állandó hóval fedett területek azok, melyek elterjedésének határt szabnak, Pallas megfigyelése idején még sziklás területeken is előfordult. Viszont nem fordul elő homokos, sivatagos és alföldi területeken.
A manulnak három alfaja van Ázsia középső területein. A legelterjedtebb közöttük az Otocolobus manul manul (a pusztai macska „típusalfaja”), Kína nyugati része, Mongólia és Oroszország szinte teljes területén fellelhető. A másik két alfaj nem annyira elterjedt. Habár nagy területen előfordul, összegyedszámban ritkának minősül.
Az Otocolobus manul nigripecta helyzete még nem tisztázódott, elképzelhető, hogy nem külön alfaj, hanem az Otocolobus manul manul egy fekete lábú változata.
Hozzávetőleg akkora, mint egy házi macska, bár hosszú bundája miatt nagyobbnak néz ki. 50 centiméter hosszú, a farka 20 cm körüli, átlagos súlya 3-3,5 kilogramm.[2]
A pusztai macskának több olyan jellegzetessége is van, ami megkülönbözteti más macskafélétől. Legfeltűnőbb az, hogy a pupillája kör alakú. Az alacsonyan álló fülek miatt kinézete némileg bagolyéhoz hasonló.
A pusztai macska alakja kerekded, gömbölyű dús szőre miatt, ám valójában karcsú és izmos állat. Annyira erős, hogy képes akár 5 méteres szurdokokon átugrani (ez egy embernek olyan lenne, mintha egy ugrással húsz métert repülne). Lábai rövidek, a hátsója meglehetősen terjedelmes, szőrzete dús és vastag. Zömök alkata és vastag bundája miatt különösen erőteljesnek és bársonyosnak tűnik. Talpán érzékeny párnák vannak, így a legapróbb hangkibocsátást is képes elkerülni prédája becserkészésekor.
Hosszú sűrű bundája tökéletesen szigetel a Himalája magas hegycsúcsain és fennsíkjain. Ez a szőrme olyan vastag, hogy közvetlenül a bőrfelületnél mindig átlagos 20-30 C° érzékelhető. Sajnos ez a bunda okozta az állat vesztét is: az orvvadászok és prémkereskedők kegyetlenül vadászták az állatot évtizedeken keresztül. A legsűrűbb bundával rendelkező állat a tengeri vidra után. Szőrének hossza elérheti a 10 centimétert is, ami a méretéhez viszonyítva nagyon hosszú.
Színezete alfajonként változó. Ha a típusalfajból indulunk ki, akkor a sárgásbarna alapszín a gyakori, mely elrejti a hegyvidéki bambusz- és örökzölderdőkben. Hátán függőleges, halvány csíkok jelennek meg, melyek egészen a hasig leérnek. Ezek a csíkok a lábán vízszintesek és valamivel erőteljesebb kontrasztot alkotnak. A farkán hasonló csíkok vannak, mint a vadmacskán: erőteljes fekete vonalak. A pusztai macska farkának vége mindig fekete foltban végződik. Hasa világosbarna, olykor fehér, mint pofájának alsó része is néhány vízszintes csík kíséretében. A sziklaszirteken élő manulok általában szürke színűek, hogy el tudjanak rejtőzni a madarak és kisemlősök elől a hasadékokban és szirteken is. A leírtakon kívül előfordulnak egyéb színváltozatok is, élőhelytől, alfajtól függően. Télen szürkébb és kevésbé mintás a színezete, mint nyáron.
A manul általában a párzási időszakot kivéve egész évben magányosan él (nem számítva a kölykeiket nevelő nőstényeket). Kemény tél esetén azonban kisebb csoportokban vándorolnak melegebb területre. A fiatal hímek esetenként 5-6 egyedből álló csapatokba verődve vadásznak, az idősebb, érettebb, saját territóriumot fenntartani képes hímek később kiválnak a csoportból.
Alkonyatkor vagy kora reggel figyelhető meg, nappal kevésbé aktív.[3]
Fogságban akár 11 évig is elélhet, a vadonban csak 7 évig.
Leggyakoribb zsákmánya a pocoknyúl, amely egy a Közép-Ázsia fennsíkjain és hegyvidékein nagy egyedszámban fellelhető kisemlős (testhossza körülbelül 15 centiméter). Ezen kívül a vándorpatkányt is elfogyasztja, ami ugyan kiadós, de nehéz hozzáférni, mert keményen védekezik és sérüléseket is okozhat a macskának. Megeszi még a kisebb termetű hüllőket is, például gyíkot vagy ritka esetben mérgeskígyókat is, melyek marásától a sűrű bunda védi meg. Szintén fontos kiegészítői étrendjének a különböző kisebb madarak. A fákon szívesen vadászik énekesmadarakra és harkályokra, a földön a védtelen foglyokat cserkészi be legszívesebben, és ha alkalma adódik, kirabolja fészkeiket és megeszi a tojásokat vagy fiókákat is.
Az állat télen is aktív, nagy hidegben is vadászik. Ilyenkor a föld alatt téli álmukat alvó rágcsálókat fogyasztja, melyeket érzékeny hallása segítségével talál meg.
A hímek alig találkoznak egymással, nem verekszenek meg párjukért, inkább mindenki a saját territóriumán belül keresi partnerét. A párzást rövid, mély, doromboló hangok kísérik, majd a hím magára hagyja párját, hogy újabb nőstényeket termékenyítsen meg. A hím őrjáratai a tél végéig tartanak.
A nőstény késő tavasszal elvonul egy sziklahasadásba vagy odúba, melyet előzőleg kibélelt száraz fűvel, és 74-75 napos vemhesség után 3-6 kölyköt ellik, de megfigyeltek már 8 kölyköt is egy alomban.[3] A kölykök vakok, de már szőrrel fedettek, két hét után viszont a szemük is kinyílik. Egyhónapos korukig anyjuk tejével táplálkoznak. Kéthónaposan a kölykök levetik bundájukat, három-hathónapos korukban önállóan vadásznak. Késő őszre érik el egy kisméretű felnőtt egyed nagyságát, és nem sokkal ezután már szaporodásra is képesek. A nőstények évente egyszer képesek a párzásra.
Elterjedésük ugyan széles, de csak foltokban fordul elő Közép-Ázsia füves és hegyi pusztáin. Területeiket az élőhelyek pusztulása, a zsákmányállatok fogyása és a vadászat jelentősen csökkenti. Mindezek alapján a fajt a jövőben veszélyeztetetté fogják nyilvánítani.[4]
Ámbár mára már nincs nemzetközi kereskedelme, régebben a pusztai macskákat a bundájuk miatt nagy számban vadászták. Nyugat-Kínában évente (Belső-Mongóliát és Mandzsúriát kivéve) 10 000 szőrmét értékesítettek az ötvenes években. Mongólia területén ez a szám elérte az 50 000-es értéket is (1900-as évek). 1958 és 68 között Afganisztánban a leadott prémek száma 6500 volt, a 70-es évek közepén ez a szám 7000 körül alakult. A volt Szovjetunió területén a 70-es években alábbhagyott a vadászatuk a csökkenő számuk miatt. Hasonló folyamat zajlott le Kínában is a 70-80-as években, még azelőtt, hogy bevezették volna a faj hivatalos védelmét. Mongólia lett a legfőbb exportőr a 80-as évektől kezdve, egészen 1988-ig (9185 szőrme/év), amikor vadászatát betiltották. A pusztai macska eltűnőfélben van a Kaszpi-tenger környékén és Kína legkeletibb felén az ottani túlvadászat miatt.
Az állományt nagyban veszélyezteti a mérgezés az Oroszország (délnyugat Transz-Bajkál, Tuva, Altaj) területén, ahol járvány megelőzése érdekében méreggel irtják zsákmányállataikat. Kína egyes részein is csökken élőhelyük (Qinghai, Gansu és Belső-Mongólia Autonóm Terület), mivel egyre több területet vonnak be a legeltetésbe. Mindezek eredményeképpen a pusztai macska a zsákmányállatok számának csökkenésével és területének elvesztésével néz szembe.[3]
A pusztai macska állatkertekben sem számít gyakori fajnak, az állatkertek nemzetközi nyilvántartási adatbázisa (ISIS) szerint mindössze 142 egyedét tartják a világ 51 állatkertjében. Magyarországon két állatkertben is tartják, a Szegedi Vadasparkban illetve a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A Szegedi Vadasparkba 2013 júniusában érkezett egy hím egyed a párizsi állatkertből. Mivel a nemzetközi fajmegmentési program (EEP) keretében szaporítani kívánja a vadaspark a fajt, bíznak benne, hogy mielőbb nőstény is érkezik a hím mellé.[5]
LIMS forum content by LIMS forum members is licensed under a Creative Commons Attribution-NonCommercial-ShareAlike 4.0 International License. Based on a work at www.limsforum.com.
